Hozzávalók:
sonka
tojás
(serpenyő)
:-)
Avagy krumplipüré gazdagon. A krumpli ugyanis szétesős volt (a jó isten áldja meg a mostani krumplikat, hogy sose tudom, milyet veszek...), szóval keverés közben atomjaira hullott, és csak nyomokban tartalmazott krumplidarabokat, és senki nem mondta meg, hogy salátát adtam az asztalra. Meg nem is nagyon emlékeztem a receptre :) Mindegy, ez lett:
Hozzávalók:
A kockákra vágott krumpit megfőztem sós, biovegetás vízben. A natúr joghurtot összekevertem az átnyomott fokhagymával, sóval, borssal, megsütött szalonnadarabokkal, uborkával. Belekevertem a krumplit, és hagytam kihűlni. Optimális esetben persze előbb hagyom a krumplit kihűlni, és aztán kevergetek, de az én konyhám pici, az ember sok volt, az idő meg kevés.
Hozzávalók:
A tonhalkonzervet lecsöpögtettem, majd hozzáadtam a fehérbort, petrezselymet, karikázott újhagymát, átnyomott fokhagymát, sót, borsot, és a vizet. Rúdmixerrel pépesítettem az egészet, majd hozzáadagoltam és -kevertem a lisztet. Nem kell, hogy kemény legyen, de azért ne is folyjon. Jó sok olajat forrósítottam a legnagyobb serpenyőmben, és teáskanállal beleszaggattam a tonhalas masszát, kb. 5 perc alatt sültek minden oldalukon szép pirosra.
Tartármártással és német krumplisalátával kínáltam.
5 embernek pont elég lett. Stahl-recept.
Az úgy volt, hogy unatkoztam már nagyon a hétvégén a Zalában. A könyv nem szórakoztatott - pedig részben gasztro is (Nem kell mindig kaviár) - mást meg nem nagyon tudok ott csinálni. Ezért aztán kivettem anyós kezéből a fakanalat, bár az előkészítést simán rábíztam. Lehet, hogy nem egy autentikus bolognai recept, de ez minket ne befolyásolt a fogyasztásában.
Hozzávalók:
A kis kockákra vágott hagymát olajon jól megpároltam, majd ráborítottam a darált húst, és addig hevítettem sűrűn megkeverve, míg az egész jól ki nem fehéredett. Ekkor hozzáadtam a paradicsompürét (még jobb hámozott paradicsommal) és az áttört fokhagymát, ráöntöttem egy kisebb pohár vizet, majd megsóztam, borsoztam, ízesítettem oreganoval és bazsalikommal. Lefedtem, és kb 15 perc alatt készre főztem. A végén még nagy lángon rotyogtattam kicsit, hogy ne legyen annyira leves, és már tálalhattuk is a kifőtt tészta mellé.
Nem én követtem el, hanem Valaki, a receptötlet pedig az ő egyik barátjától származik. Én meg felírom, mint jó íródeák.
Hozzávalók:
A hozzávalókat jó alaposan összekeverjük. :)
Lunki-recept
Ez a másik kulináris emlék, amit Portugáliából hoztam. Sónia mondjuk hagymalevesport használt alapnak, ezt vagy kétszer én is elkövettem, aztán szépen a saját szájízem szerint alakítottam a receptet az évek alatt. Eredendően én combból szeretem, de az most ugye nincs porondon, így csirkemell került a fazékba. Egyébként ez az a recept, amit egyszer valahova beneveztem egy receptversenybe, és azóta szerte kering a neten, láttam már a saját szavaimmal megfogalmazva a Harmoneten például, persze a forrás megjelölése nélkül...
Hozzávalók:
Pici olajon megpároltam a kockákra vágott hagymát, majd belenyomtam a fokhagymákat, és a nagy kockákra vágott csirkemellett. Nem volt kedvem normálisan feldarabolni, gondoltam, majd mindenki a tányérján teszi ezt meg, és így jobban is emlékeztetett az eredeti csirkecombos változatra. Szóval addig hevítettem a hagymás csirkedarabokat, míg azok ki nem fehéredtek, ekkor felbontottam a sört, és annyi öntöttem belőle, ami ellepte a husikat. Ez kb. 4 deci lett, a többi az enyém :) Sóztam, alaposan megborsoztam, és hagytam rotyogni. Amikor a csirkék puhára főttek, kihalásztam őket egy tányérra, a szaftot pedig kicsit megturmixoltam, és a tejszín-liszt keverékével behabartam. Forraltam rajta egyet, visszadobáltam a husikat, és rizst főztem mellé.
Ehességtől függően 4-6 adag lesz belőle.
Talán mondtam már, hogy (majdnem) mindenevő vagyok. Gátolni mondjuk senki nem gátol engem semmiben, néha a józan eszem, és az, hogy a kilókra gondolok. Az befolyásol még kicsit, hogy a szűken értelmezett környezetem mit szeret és mit nem. Ezért járok néha kínaiba (munkatársak) és ezért nem eszem mostanában csontos csirkét (Valaki).
Tegnap azonban a Cicákkal vacsoráltam, befolyásmentesen, így eshetett a választásom a Leroyban a sült csirkeszárnyakra, mézes-chillis mártogatóssal. Kedvemre tépkedtem kézzel a szárnyakat, mártogattam a szószba, nem törődve azzal, hogy a csuklómig csurog, nem gondolva arra, hogy véres lehet a csont mellett.
Perverzió, perverzni jó :)
Halálra izgulom magam a Chilliesvanilia (nem működik az et karakter) által álmodott nemversenyen. Azt hiszem, még az olvasás estéjén kitaláltam, mit szeretnék, ami diétás is, desszert is, egyszerű is, és még nemmondommegmilyen. Ráadásul orvosilag le lettem kicsit tiltva a szénhidrátokról (kétségbe nem esem, ha a főzelékben van lisztes rántás, de figyelek), szóval pont a profilba vág valami olyat alkotni, ami desszert is, meg diétás is. Izgi :) Jövő héten úgyis jön Valaki tesója látogatóba, próba lesz.
Majdnem fél évet töltöttem egy fizetett utazáson Erasmus ösztöndíjjal Portugáliában utolsó éves egyetemistaként. Mivel mi kaptuk a legalacsonyabb ösztöndíjat az kiküldöttek közül, a portugál konyhával alapvetően csak a menzán sikerült ismerkedni, és időnként a portugál barátaink társaságában. Egyetlenegyszer voltam étteremben, ott turista menüt ettünk, nem tudom, az mennyire autentikus...
Mindenesetre egy leves megmaradt emlékként, a magyarokat üdvözlő összejövetelen főztek nekünk először. És simán elhitették velünk, hogy tengeri hínár van benne :) Pedig a Caldo verde egy krumplis-kelkáposztás zöldségleves, és isteni finom. Ráadásul fillérekbe kerül. A mostani receptet a Book of Soups (The Culinary Institute of America) c. könyvből lestem (sponsored by Nemisbéka), és tényleg csak egy kicsit módosítottam rajta. Belevágtunk ugyanis egy répát.
Hozzávalók:
Az olivaolajra dobtam a kockákra vágott hagymát és a szintén kis kockákra vágott zellert. Dinszteltem, amíg a hagyma üveges nem lett, ekkor hozzáadtam a kockákra vágott krumplit és a répát, valamint az alaplét (vizet és leveskockát) és az egyben hagyott szalonnadarabot. Megborsoztam, beledobtam a babérlevelet és hagytam őket összefőni. Közben forró vízbe dobtam a negyed kelkáposztát, és félidőben megfordítva 10-15 percig főztem. Hideg vízben lemostam kicsit, és csíkokra vágtam, ezt nyilván meg lehet fordítani, és már csíkokra vágva előfőzni. Amikor a levesben minden alkatrész megfőtt, kihalásztam belőle a szalonnát és a babérlevelet, és leturmixoltam. A szalonnát kockákra vágva visszadobtam a levesbe, és utánaküldtem a kelkáposztát. Újrasóztam, -borsoztam, és további 10-15 percig főztem. Bár az eredeti recept ilyet nem mondott, mi egy kis tejföllel díszítettük. Egyes receptek egyébként fokhagymát is emlegetnek, ez most itt elmaradt, legközelebb azzal is megpróbálom.
Öt titok? Szerintem több is van, de nem kötöm az orrotokra :)
1. Renitens módon nem mosom meg a gyümölcsöket, zöldségeket. Legkevésbé a tojást. Néha azért a zöldségeket, gyümölcsöket igen, ha főzök, igen, de simán nekiesek a piaci szőlőnek, almának, sárgabaracknak. Ha csak a vacsorához vágok fel két paradicsomot és egy paprikát, azt se mosom meg. A tojást pedig csak akkor, ha nagyon tyúkszaros, egyéb esetben bízom az immunrendszeremben. És nem is ütöm a tojásokat egyesével pohárkába, én bizony nyomatom egymás után a tálba, még sosem találkoztam rossz tojással, majd egyszer biztos fogok és akkor leszokom róla - egy-két hónap erejéig. A zöldség-gyümölcs mosásra, úgy gondolom, akkor fogok rászokni, ha gyerekem lesz, addig ez már így marad.
2. Ökör iszik magában. Néha bizony én is. Például most egy pohár vörösbort, szigorúan azért, mert (általam) vélelmezett vérszegény vagyok.
3. Nem szeretem a püffedt mazsolát. A sima mazsolával, amit a zacskóból szórok ki, azzal nincs baj. De ha az a szerencsétlen megázik, mondjuk kalácsban, rizzsel összefőzve, túrós palacsintában vagy a beigliben, akkor nem a barátom.
4. Ahogy öregszem, megint egyre jobban szeretem a klasszikus (magyaros) ételeket. Például megszerettem a hurka-kolbászt, imádom a velős kenyeret, a korhelylevest, a lángost, és még sorolhatnám. Emellett persze hódolója vagyok a francia és az olasz konyhának is, meg mindennek, ami könnyű és húsmentes, de a vörösboros marhapörkölt is begyere.
5. Szeretem azokat az állatokat, amit nem mindenki eszik meg. Bővebben, nagyon szeretem a nyúlhúst, és sok-sok galamblevest, galambhúsos tarhonyát ettem gyerekkoromban. Viszont - bár állítom, hogy szeretem a tengeri herkentyűket - mostanában azon veszem észre magam, hogy kevésbé vágyom rájuk. Épp kedden vettem egy üveg kagylót, és csak a tisztesség kedvéért ettem meg belőle 4-5 darabot. A többi a kukában fog landolni, az már biztos.
Tovább a labda a tesómnak (hátha egyszer el is találja :) A többit később megálmodom. Vagy nem.
Boldog új évet a kedves olvasóknak!*
*A lencsefőzelék nem az én művem, mi továbbra is diétázunk :-I